[ Pobierz całość w formacie PDF ]

észrevette, milyen rossz színben van a barátnQje, hát még amikor meglátta az elQkészített
bQröndöket!
- Mona, sajnos még mindig nagyon elesettnek látszol. Nem vagy jobban? És... itt állnak a
bQröndjeid, csak nem akarsz elutazni?
- De igen, Anne; holnap elutazom, hosszú idQre.
Anne megrémült, és átkarolta Monát.
- Mona, nagyon aggódom érted, de nem akarom erQszakkal kifürkészni a titkodat.
Mona maga mellé húzta a díványra, és tompa hangon így szólt:
- Belátom, Anne, hogy mindent el kell mondanom neked. Valakit muszáj a bizalmamba
avatnom, A büszkeségem azt parancsolná, hogy temessek mindent magamba, nem akarom
azonban, hogy azt hidd: hirtelen elment a józan eszem, vagy csak szeszélyeskedem, Elég! El
kell mennem, olyan messzire, amennyire lehet, és olyan hosszú idQre, ameddig lehetséges.
Anne barátnQje reszketQ, jéghideg kezét cirógatta.
- Szegény Monám, mi történt veled?
- Jaj, Anne, de boldog lehetsz, amióta szegény vagy, mert ha téged egy férfi feleségül kér,
biztos lehetsz benne, hogy téged szeret, csak téged akar elnyerni, és nem azt, ami a tiéd.
Anne értetlenül rázta a fejét.
- De Mona, annyira kishitq vagy, hogy azt képzeled, a vagyonod többet ér nálad?
- Tegnapról mára fel kellett ezt ismernem. Figyelj ide, Anne! Hallgasd meg, és temesd el
örök titokként lelked mélyére, amit most elmondok.
Ezután Mona szinte lázas felindultságban számolt be Rudolf iránt érzett szerelmérQl, tegnap
esti mámoros boldogságáról, addig, amíg hitt Rudolf szerelmében, aztán hogyan dQlt romba egy
csapásra egész, üdvössége, amikor akaratlanul kihallgatta az öltözQben a két úriember
pletykálkodását.
- Képzelheted, Anne, mit éreztem. Úgy adtak-vettek, mint akármely árucikket, a jogtanácsos
ragyogó partiként kínált fel dr, Hagmeisternek. Elvégre remekül összevág minden! Micsoda
hihetetlen elQny, hogy Lengwitz és Glützow határosak egymással. Dr. Hagmeister nem állt'
ellen ennek az ajánlatnak, különben a jogtanácsosné nem kürtölte volna világgá jó elQre
küszöbönálló eljegyzésünket. Úgy éreztem, mintha minden összeomlana körülöttem, szerettem
volna meghalni, hogy errQl az ízléstelen alkuról ne is halljak többet, Elképzelheted, hogy
éreztem magam, amikor a férfi, akit szerettem, elQttem állt, és szerelmet vallott.
Ó, Anne, hogyan tehette ezt velem?
Sírva borult barátnQje nyakába.
Amikor Mona megosztotta vele titkát, Anne már azt is értette, miért kapott kosarat dr
Hagmeister, felfogta, mitQl változott meg tegnap este Mona annyira. De nem kételkedett egy
percig sem abban, hogy mindez tévedés. Ha dr. Hagmeister, akit az imént olyan nyomorultan és
kétségbeesetten látott, nem szereti Monát, akkor még Günterjében is kételkedhetne. De elQször
végiggondolta, mit kell most tennie, nehogy valamit elrontson.
Gyengéden megcirógatta barátnQje fejecskéjét, és amikor az kicsit megnyugodott, kedvesen
megkérdezte:
- És te ezt elhitted dr. HagmeisterrQl, Mona?
Mona hirtelen felegyenesedett.
- Elhittem-e? De Anne, hiszen elmondtam neked, mit mondtak ezek az urak! Ez nem lehetett
légbQl kapott!
- De kedves Monám, ugye ismered a kedves jogtanácsosnét, Stralsund legnagyobb
pletykafészkét. Még csak nem is rosszindulatú, de nem nyugszik, ha nem terjesztheti mindenütt
a legfrissebb híreket, akár igazak, akár nem. Úgy látom, Rudolf iránti szerelmed nem lehet
valami óriási.
Mona pipacspiros lett.
- Anne, tudod jól, ha én valakit megszeretek, azt életre-halálra választottam.
- Akkor nem tudom megérteni, hogyan zavarhat meg az ilyen szóbeszéd. Hiszen alaposan
megismertük dr. Hagmeistert, és tudjuk, hogy tisztességes, nemesen gondolkodó ember,
Képesnek tartod, hogy ilyen gusztustalan alkudozásba belemegy? Én nem, azt mondhatom
neked, pedig én még csak nem is vagyok belé szerelmes. De te minden további nélkül elhiszed,
hogy igaz, amit az a két úr összefecsegett?
Mona megütközve nézett rá.
- De Anne, hiszen olyan határozottan mondták!
- Tudod, ha én szeretek valakit, abban meg is bízom, és nem hagyom, hogy olyan
könnyqszerrel lerombolják a bizalmamat.
Mona csüggedten nézett barátnQjére.
- Istenem, Anne, mi mást tehettem volna?
Anne hátrasimította makrancos fürtjeit. Szándékosan volt ilyen kíméletlen, tudta, ez jobban
hat majd Monára, mintha gyengéden a lelkére beszélne.
- Bizony, Monám, ha mi nQk szerelmesek vagyunk, akkor elQbújik belQlünk a
kisebbrendqségi érzés. Kétségbeesésedben lehetségesnek tartottad, hogy dr. Hagmeister csak a
vagyonodért kér feleségül. Ti szegény gazdag lányok! Milyen gyorsan feltételezitek, hogy egy
férfi csak a pénzetekért szeret! De én biztos vagyok benne, hogy Rudolf Hagmeister
kimondhatatlanul szeret, és most valószínqleg nagyon kétségbeesett, mert ahogy ismerlek,
gQgösen és ridegen elutasítottad.
Mona szívére szorította kezét.
- O nem, Anne, nem így történt. Minden büszkeségemet levetkQztem. Természetesen
elutasítottam; de beismertem, hogy bár szeretem, nem fogadhatom el az ajánlatát. Azt mondtam
neki:Mindent tudok! Aztán el kellett szaladnom, mert kibuggyantak a könnyeim, és szégyelltem
magam, hogy sírok azért a férfiért, aki semmibe vesz. Elrohantam, és kikísértettem az inassal.
Anne, mintha ez újság volna a számára, összecsapta a kezét:
- De Mona! Hogyan okozhattál neki ilyen fájdalmat? Mihez kezdjen most rejtélyes
kijelentéseddel:  Mindent tudok"? Szent meggyQzQdésem: fogalma sincs róla, mit tudsz te róla.
Ha mindenben olyan biztos lennék, mint abban, hogy szeret, akkor minden rendben lenne.
Hiszen tudom, hogy nézett rád, hogyan ragyogott fel az arca, ha jó szóra méltattad. Tudod, mit
tettem volna a helyedben?
- Mit? - kérdezte Mona riadtan.
- Egyszerqen a szemébe mondtam volna: Ezt meg amazt hallottam tegnap este az öltözQben.
Mit szól hozzá?
- Hogy képzeled ezt, Anne?! Eközben az arcába kellett volna néznem, látnom kellett volna,
hogy önti el a szégyen! Nem lettem volna képes rá.
- Igazán? De azt a férfit, akit szeretsz, és aki viszontszeret, egyszerqen elutasítod azzal, hogy
 Mindent tudok!" - és még csak alkalmat sem adsz rá, hogy védekezhessen?
Mona még jobban megszeppent, elcsüggedt.
- Most még csak az hiányzik, hogy azt mondd, magam játszottam el a boldogságomat!
Igazán nem vagy kedves hozzám!
Anne a karjába vette, és úgy ringatta, mint anya gyermekét.
- Mert fel vagyok háborodva azon, amit saját magad ellen dühödben elkövettél. De azt
megmondom, hogy nem fogom ölbe tett kézzel végignézni, hogyan teszed magad
boldogtalanná! Itt áll az összes bQrönd, ezeket gyorsan visszavitetjük a padlásra. Most jön
Glützow-ban a szép idQ, ilyenkor nem utazgat az ember a nagyvilágban fájó, magányos szívvel.
Mona arcán végiggördültek a könnyek.
- Kedves, jó Anném, el kell mennem, nem bírom Rudolf Hagmeistert viszontlátni.
- Miért nem? Ragaszkodsz hozzá, hogy igazságtalanságot kövess el ellene?
- De Anne, igazán azt hiszed, hogy mindez nem igaz?
Ebben egészen biztos vagyok, mert nem vakít el a szerelem, mint bizonyos Mona von
Glützow-t.
- Mit tegyek? Mit tehetek? Mit kell tennem? Egészen elbizonytalanítottál.
- Rám bízod, hogy mindent rendbe hozzak, és neked bizonyosságot szerezzek?
- Igen, Anne! Segíts rajtam! Segíts! Én... olyan nagyon, ., én annyira... szeretem... még most
is! Nélküle egy hajítófát sem ér az életem.
- Rendben. Tudom, hogy világosan kell látnod; a hozzád hasonlóak nem képesek
megalkuvásra, nem viselik el a félmegoldásokat.
Most felhívom dr. Hagmeistert, és megkérem, jöjjön el még egyszer hozzánk. Azután, ha
eljön, a jelenlétedben mindent közlök vele, ami úgy kiforgatott önmagadból, és akkor neki kell
állást foglalni.
- De mi lesz, ha nem jön el? [ Pobierz caÅ‚ość w formacie PDF ]

  • zanotowane.pl
  • doc.pisz.pl
  • pdf.pisz.pl
  • razem.keep.pl